GazdaságA hazai mezőgazdaság legjava

2014. március 22., szombat
 
A hazai mezőgazdaság legjava

Egy hónap múlva nyitja kapuit a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozója. Huszonegyedik évébe lépett az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.

 

 

 

 

A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének jelentős segítségével. A rangos szakmai rendezvény 2005-től a növénytermesztési ágazat bemutatásával is bővült.

A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. 2014-ben immáron huszonegyedik alkalommal ad otthont a küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület a rendezvénysorozatnak.

Az állattenyésztés hét ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske- és a baromfitenyésztők mellett a halászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be Hódmezővásárhelyen.

Amit a kiállítások rendezésénél mindenkor a legfontosabbnak tart a rendező csapat, az a szakmaiság. A nyilvános show-bírálatok, tenyészállat-árverések a mindenkori hazai állomány élvonalának aktuális képét tükrözik.
Mivel az állattenyésztés nélkülözhetetlen lételeme a növénytermesztés, ezért fejlődött az évek során a kiállítás tovább és ad minél több helyet a növénytermesztésnek és a gépkiállítói résznek is.

Így aztán a mezőgazdaság jelentős része megjelenik a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától a tartástechnológián át a takarmányozásig minden - az állattenyésztéshez szükséges - szakterület képviselőit, a vetőmag előállítókat, műtrágya forgalmazókat, gépgyártókat, gépkiállítókat, különböző technikák és technológiák képviselőit meg lehet találni a seregszemlén.

Idén az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat április 25-26-27-én rendezik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Figyelik a vásárhelyi iskolások erőnlétét

Figyelik a vásárhelyi iskolások erőnlétét

A programmal kiszűrhetők a betegségek, lehetőség nyílik a rejtett elváltozások korai felismerésére.
Makón is indul a szűrés

Makón is indul a szűrés

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó végzi az...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban
Óriáscsiga és futókacsa – állati jó óra a könyvtárban Rendhagyó természetismereti foglalkozást tartott kisiskolásoknak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány.
 
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot!
Nézze meg mind a 34 tervpályázatot! A városvezetés által tavaly meghirdetett Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása építészeti pályázat valamennyi tervét értékelhetik az olvasók is. 
 
Végső búcsú Hamvas Ödöntől
Végső búcsú Hamvas Ödöntől Április 20-án a Szent István Templomban gyászmisével vettek végső búcsút dr. Hamvas Ödöntől, aki hosszan tartó betegség után 77 éves korában hunyt el.
 
Mester és a tanítványa Budapesten
Mester és a tanítványa Budapesten Generációs konvenciók címmel nyílt meg csütörtök este a fővárosi Bartók 1 Galériában a két vásárhelyi alkotó, Sonkoly Tibor és V. Nagy Nándor közös kiállítása. Képekkel.
 
A felsőházban maradás a tét
A felsőházban maradás a tét Tiszta lappal! – ez most a jelszó a Vásárhelyi Kosársuli háza táján. A kék-sárgák ugyanis az NBI B felsőházában maradásért csatáznak a két mérkőzésen.
 
Lázár János miniszterként 4 évre kapott felhatalmazást
Lázár János miniszterként 4 évre kapott felhatalmazást A következő négy év legfontosabb feladatának a hódmezővásárhelyi és makói emberek képviseletét tartja. Emellé országos politikai feladat vállalását nagyon nehéznek tarja.
 
Vásárhelyi alkotó a Műcsarnok kiállítói között
Vásárhelyi alkotó a Műcsarnok kiállítói között Az anyaország és Erdély számos tájegységéből csaknem 500 népi kézműves mester és iparművésza vesz részt a Kéz-Mű-Remek című most nyíló kiállításon.