Kék hírekA harmadik halálos baleset ugyanott

2018. november 23., péntek
 
A harmadik halálos baleset ugyanott

Halálos baleset történt Hódmezővásárhely közelében pénteken kora délután, egy autó lesodródott az útról, majd fának ütközött.

 

 

A képek a helyszínen készültek (MTI)

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk mindegyik balesetről. 2014-ben, tavaly és november 23-án is ugyanott – a Csomorkányi út 21-es kilométerszelvényénél történt halálos baleset.  

 

November 23-án 14 óra 40 perckor a 4418-as – Csomorkányi úton – a Kútvölgy-Kakasszéki Csatorna közelében egy személyautó fának ütközött. A jármű sofőrje beszorult, feszítővágó segítségével szabadították ki a járműből a kiérkező tűzoltók, majd átadták a mentőknek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.  A személyautó vezetője azonban a helyszínen belehalt sérüléseibe.

 

 

Tavaly márciusban szintén a 21-es kilométerszelvénynél volt halálos baleset, (Erről ITT olvashat!)

Akkor egy idős erzsébeti férfi utazott, aki Vásárhely felé tartott és ismeretlen okból az utat keresztező csatornába hajtott, az autó a tetejére borult. A balesetben a gépkocsit vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

2014 júniusában a Csomorkányi úton Vásárhely felé haladt Suzukijával egy 44 éves hódmezővásárhelyi férfi, amikor a 21 kilométerszelvénynél – eddig ismeretlen okból – áttért a menetirány szerinti bal oldalra és többször megpördülve az út menti bokros, fás részbe csapódott. (Erről ITT olvashat!)

 

Figyelemre méltó, hogy a Csomorkányi úton történt a legtöbb halálos közlekedési baleset az elmúlt 4 évben, hiszen mint emlékezetes még egy, szintén tragédiával végződő baleset volt 2016 márciusában, amikor a Csomorkányi úton haladt egy Porsche Cayenne, és a Szoboszlai utcából érkező Volkswagen Passat nem adta meg az elsőbbséget, aminek következtében a Porsche oldalról nekiütközött a Passatnak. Utóbbi autóban ketten ültek. A sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megelőzhető a tragédia

Megelőzhető a tragédia

Ismét a hírekbe került a szén-monoxid, 24 óra alatt a három esetből kettőben a készülék riasztása életet mentett. A mérgezések gyakorisága megnő a téli időszakban.
Szeged lesz a Dél-Alföld adventi fővárosa

Szeged lesz a Dél-Alföld adventi fővárosa

10 emelet magas óriáskerékkel és szabadtéri jégpályával rajtol a Szegedi Karácsonyi Hetek. Ennyi látványossággal még sosem találkozhattunk. Programokkal.

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.