Kultúra, oktatásA hagyomány forradalmasítása

2017. január 27., péntek
 

A jelenkori társadalmi helyzet iránt érdeklődő, a szociológiára fogékony nagyszámú vásárhelyi volt kíváncsi Kovács Imre Attila új kötetére. A közönség soraiban vásárhely polgármestere, képviselők, közéleti személyiségek, sőt miniszteri biztos is helyet foglalt.

 


 

 

Vásárhelyi apokrifek, titkok, érdekességek és forrásközlések – így összegezte az Emlékpontban csütörtökön bemutatott kötetének tartalmát Kovács Imre Attila irodalmár, a közgyűjtemény munkatársa Miklós Péterrel, az intézmény vezetőjével beszélgetve.

 

Az Imago parvi mundi az Emlékpont Könyvek sorozat második kötete, a címet magyarra A mi kis világunk képeként fordíthatjuk, s mint a szerző elmondta: a könyv borítójára nem véletlenül került latin cím.

 

Kovács Imre Attilát saját érdeklődése motiválta arra, hogy a múltbéli Vásárhely eddig kevésbé ismert történeteire fordítsa figyelmét, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok kialakulására, vagy a Bethlen Gimnáziumban egy időben tanított három tanár történetére, akiknek sorsát a történelem három különböző irányba terelte. Együtt kezdte pályáját Láng István, Sipka Sándor és Osváth Béla, akik közül Láng vasbetonszerelőként kellett, hogy megéljen, míg Sipka Sándorból egyetemi oktató, Osváthból pedig a Nemzeti Színház fődramaturgja lett.

 

A kötetben külön figyelmet szentel a szerző Tornyai Jánosnak, aki számára festménye, a Juss hozta meg az átütő sikert és a szerző állítja: a képet – amelyhez a festő számos vázlatot és variációt készített – nem is a műalkotással kapcsolatban gyakran emlegetett drámaiság, inkább a „démoni bírvágy” ábrázolása teszi egyedivé. Tornyai „pokrócember” volt, akit most már szeretünk, mert távol van – fogalmazta meg Kovács Imre Attila, aki párhuzamba állította vele pályatársat, Endre Bélát, akit sokan szerettek, hiszen kellemes, társasági ember volt – de a zseni közülük mégiscsak Tornyai volt.

 

Arról, hogy miért is választott kötetének latin címet, Kovács Imre Attila Gonda József tevékenységét felidézve válaszolt. Gonda hozta létre Hódmezővásárhelyen az első irodalmi-művészeti társaságot 1910-ben, amelynek lapjában Ady Endre is publikált, estjükre ellátogatott Hatvany Lajos és Gonda kötetének előszavát a Nyugatot alapító Ignotus írta. Gonda József kötete latin címmel (Semper idem) jelent meg és az Imago parvi mundi szerzője az ő emléke előtt tisztelegve választott szintén latin címet könyvének.

 

A beszélgetés során szó esett a helytörténet feladatáról és megfelelő attitűdjéről is, amelyről a szerző kijelentette: fontos, hogy a helytörténetírás ne csak unalmas lecke legyen, épp ellenkezőleg: feladata a hagyomány forradalmasítása.

 

Miklós Péter kijelentette: ez kötet sem az általánosan elfogadott helytörténeti munkák jegyeit hordozza magán, hanem egy multidiszciplináris, egyedi, a szerző monogramjából alkotott jelzővel, igazi KIÁ-s mű. A szerző egyetértve fogalmazta meg: „gondolkodó vagyok, aki többféle »kiképzésben« is részesült az iskolákban, az egyetemeken és a mellettük működő műhelyekben”.

 

A kötet foglalkozik a mai vásárhelyi fiatalok világképével is. Rosszabbra számítottam – állítja a szerző, aki szociológiai igényességgel végzett felmérést a témában. Eredményeiről kijelentette: a vizsgálatban részt vett fiatalok Vásárhely-ismerete a közepesnél gyengébb, míg generációjuknak nincs programja és miközben őket a „hiperkritikus” hozzáállás jellemzi, hátra dőlnek az élet mozijában és elvárják a szórakoztatást. Azonban nyegle nagyképűségük mögött ott a segítség kérése, a vágy, hogy lényeges dolgokra motiválják őket – figyelmeztetett a szerző.

 

Az est során Mits Márton szaxofonművész improvizációkkal színesített előadása segítette a közönséget kapcsolódni a beszélgetés gondolataihoz. 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Az emlékezés és a tanítás kötelessége

Az emlékezés és a tanítás kötelessége

Az emléknapon vásárhelyi általános iskolai csoportok számára rendeztek vetélkedőt. Sokan most jártak először a Holokauszt Múzeumban. Képekkel!
Újjáéled a Barci-rét

Újjáéled a Barci-rét

Traktorzúgástól hangos ezekben a napokban a Mártélyi Tájvédelmi Körzet. Az ártéri réteket súlyosan veszélyeztető gyalogakác irtásába kezdtek.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.