Kultúra, oktatásA fizikában jeleskedők hétvégéje

2011. április 2., szombat
 

Péntektől vasárnapig is benépesült a hódmezővásárhelyi Bethlen gimnázium épülete. Az idei 15. Tornyai Sándor Fizikai Országos Feladatmegoldó Versenyre 24 tanintézmény 102 tanulója jelentkezett.

 

 

 

 

15 éve hunyt el Tornyai Sándor, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium ismert tanára. Emlékére 2009-ben az iskola folyosóján domborművel állítottak. Halálának évében döntött úgy az iskola vezetése, hogy a nevét egy évente megrendezett  Országos Fizikai Feladatmegoldó Versennyel is megőrzik  Idén a verseny április 1-én kezdődött és 3-án zárul. Az idei 15. megmérettetésre 24 tanintézmény 102 tanulója jelentkezett. A kiírás szerint 15-től 18 éves diákok részére rendezett verseny évfolyamonként kerül értékelésre. A versenydolgozatok megírására szombaton 3 óra állt a diákok rendelkezésére. A hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is egyetemi szaktekintélyek előadásai gazdagították a versenyhétvége programját. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Gábor Dénes Főiskola szaktekintélyei tartottak előadásokat. A Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Verseny egyik előadója Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

 

Olvassa el ezt is!

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.