BulvárA figyelem középpontjában a nehéz helyzetben élő állattartó családok

2018. január 15., hétfő
 
A figyelem középpontjában a nehéz helyzetben élő állattartó családok

Idén is kiemelten figyel a nehéz helyzetben élő állattartó családokra a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

 

 

 

 

 

 

 

 

A fő cél az, hogy kevesebb legyen a kóbor állat, hiszen ha egy rászoruló család segítséget kap, akkor nem kell megválniuk kedvencüktől. Első lépésként megújult az együttműködés az egyesület és a helyi családsegítő szolgálat között, a következő hetekben pedig azon dolgoznak az önkéntesek, hogy még több humanitárius szervezet csatlakozzon a programhoz.

 

2018-ban is kiemelt figyelmet fordít a nehéz helyzetben élő állattartó családokra a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, ebben – mások mellett – idén is partner a vásárhelyi családsegítő szolgálat, amelyek munkatársai jelzik, ha egy rászoruló családnál gondot jelent a kutya vagy a cica ellátása. Ilyenkor az egyesület állateledel-adományokkal segít, de esetenként az állatorvosi költségeket is átvállalja, valamint folyamatos tanácsadást, információnyújtást és szemléletformálást is végez. Hozzátette, ennek célja, hogy kevesebb kóbor állat legyen az utcákon, menhelyeken és ebrendészeti telepeken, hiszen ha egy rászoruló családot segítenek, szerencsés esetben nem kell megválniuk kedvencüktől.

 

Balogh Ernő kiemelte, a szervezet fennállása alatt több olyan szociális jellegű programot dolgozott ki, amelyekkel célzottan a krízishelyzetbe került családokat próbálta és próbálja segíteni. Ebben leghatékonyabban a humanitárius szervezetek tudnak közreműködni mind szakmailag, mint emberileg, hiszen ők vannak folyamatos kapcsolatban a bajba jutott családokkal. Éppen ezért 2018-ban bővíteni szeretnénk az együttműködéseket, hogy még hatékonyabban működhessenek ezek a programok. Az elnök szerint az is nagyon fontos, hogy aki a környezetében nehéz sorsú családot lát, mindenképp jelezze. Hangsúlyozta azt is, hogy segítséget kérni nem szégyen, mindannyiunk erkölcsi felelőssége, hogy támogassuk elesett embertársainkat. - mondta Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke.

 

Olvassa el ezt is!

Jó példa Vásárhely

Jó példa Vásárhely

A 80-as években épült Kertvárosi Bölcsődében a több mint egy évig tartó munkálatok befejeződtek. 170 gyereket látnak el modern megújult körülmények között.
Hű volt ígéretéhez az esperes-plébános

Hű volt ígéretéhez az esperes-plébános

A mise végén valóban megtörtént az, amit Németh László plébános megígért, vagyis elmondta, kire kell, és kire nem kell szavazni Hódmezővásárhelyen.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.