BulvárA Dunakanyar Gyermekhangja lett a Dodgem tagja

2015. március 4., szerda
 
A Dunakanyar Gyermekhangja lett a Dodgem tagja

A Dunakanyar Hangja Tehetségkutató Énekverseny döntője volt február 28-án. Ez a  Dunakanyar egyetlen és legnagyobb tehetségkutató énekversenye és a már országossá fejlődött háromfordulós versenyt már hatodik alkalommal rendezték meg a dunakeszi József Attila Művelődésű Központban.

 

 

 


Az ország minden részéből érkeztek jelentkezők a versenyre a Dunakanyar Hangja és Dunakanyar Gyermekhangja elsőségéért. Ez utóbbiba jelentkezett Molnár Alíz, akinek a nevét a Dodgem együttesből ismerhetjük.

Ez az a sándorfalvi-vásárhelyi-szegedi gyerekekből álló zenekar, amely 2014-ben a közönség szavazatai és a zsűri döntése alapján a Be the First! Kié a legjobb sulizenekar? című verseny győztese lett. (Erről cikk a lap alján!)

 

A Dunakanyar Gyermekhangja első válogatása február 14-én volt, majd a második 21-én, amelynek eredményeként 6 énekes és egy duó jutott tovább. A 11-13 éves továbbjutók egyike Molnár Alíz lett, aki egyébként már tavaly is indult ezen a versenyen.

A február 28-án megtartott döntőn a zsűri tagjai: Galambos Dorina, Farkas Pál, Toldi Tamás és Csordás Tibi volt, akik kategóriagyőztesként Molnár Alízra szavaztak.

 

A Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola 12 éves növendéke, Molnár Alíz eredménye abban a megvilágításban is figyelemre méltó, hogy  éppen az X-Faktor idei 3. helyezettjére, Benjire és 2012-ben Kováts Verára is a Dunakanyar Hangján figyeltek fel a szerkesztők. 

 

Kapcsolódó cikkünk:

A Dodgem lett az ország legjobb iskolai zenekara

 

Az együttes klippje:

 

Molnár Alíz dala a 2014-es Dunakanyar Hangja Tehetségkutató Énekversenyen:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

A vásárhelyi lányok hozták a kötelező győzelmet

Az első tavaszi fordulóban elszenvedett hazai vereség után kizárólag a győzelem volt elfogadható eredmény a HLKC Felnőtt Női válogatottól az NBII 12. fordulójában.
Tíz vásárhelyi érmes helyezés

Tíz vásárhelyi érmes helyezés

Az ITF Taekwon-do Országos Bajnokságon 31 klub 265 versenyzője mérte össze tudását, köztük a  Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub sportolói. Eredmények!
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 
Választás 2024 - Grezsa István
Választás 2024 - Grezsa István Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.