Kultúra, oktatásA Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai Hódmezővásárhelyen

2016. május 27., péntek
 
A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai Hódmezővásárhelyen

Érdemes gyorsnak lenni, mert csak körülbelül 300 néző élvezheti a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Kamaraegyüttesének koncertjét az Ótemplomban.

 

 

(A kép a kamarazenekar egyik tavalyi koncertjén készült)

 

 

A zenekar új kezdeményezéseként ’A Bach-kantáták hazatalálnak’ címmel - Sellye és Pannonhalma mellett - Hódmezővásárhelyen koncerteznek, június 18-án szombaton este 6 órától.

 

Egyre többször lépnek fel olyan alternatív helyszíneken: idősotthonokban, elhagyott zsinagógákban, kórházakban, gyermekotthonokban, iskolákban, ahol igazán közel kerülhetnek a közönséghez. Ennek a kezdeményezésnek lehet a nyertese a vásárhelyi zeneszerető közönség is.

 

A Budapesti Fesztiválzenekar a nemzetközi zenei élet egyik sikertörténete: a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon, sőt a New York Times egy ízben egyenesen a világ legjobb zenekaraként hivatkozott rá. A nagyzenekar kiváló muzsikusaiból álló kamarazenekar Vásárhelyen Bach műveket szólaltat meg. A zenekar vezetője Lesták-Bedő Eszter hegedűművész lesz.

 

„A templom szent hely. Lehetőség az elcsendesedésre, megtisztulásra, Istennel való találkozásra. Ehhez csodás »segédeszköz« Johann Sebastian Bach muzsikája, ez esetben kantátái, melyek az élet értelméről, hitről, szeretetről szólnak. Számomra ezek a legfontosabbak az életben. Boldog vagyok, ha ezt az üzenetet közvetíthetem, ráadásul kiváló muzsikusbarátaim társaságában.” – mondta Lesták-Bedő Eszter hegedűművész.

 

Gondolva arra, hogy a városban zeneiskola működik, az itt tanuló nagyobbak számára ez a koncert jó alkalom a tapasztalatszerzésre, ezért a Vásárhelyi Hírek a szervezőktől érdeklődve megtudta, az ingyenes koncertre érdemes minél hamarabb regisztrálni a rendeles@bfz.hu e-mail címen, mert a tűz-, és a katasztrófavédelmi előírások miatt csak valamivel több, mint 300 főt engednek be a templomba.

 

Részletes program:

Johann Ludwig Bach: Die mit Tränen säen
Johann Sebastian Bach: Herz und Mund und Tat und Leben, BWV 147

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi Szimpóziumok 2015

Vásárhelyi Szimpóziumok 2015

Közös beszámoló kiállítása nyílik a három hódmezővásárhelyi művészeti szimpóziumnak május 28-án délután négy órakor az Alföldi Galériában.
Megújul négy orvosi rendelő

Megújul négy orvosi rendelő

Négy háziorvosi rendelő felújítását tervezik a Területi Operatív Program finanszírozásával. Az összesen 306 milliós beruházás a jövő év elején kezdődik.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.