Gazdaság90 lakás után tartoznak

2010. november 11., csütörtök
 
90 lakás után tartoznak

Ha a lakbérrel tartozók ismeretlen helyre távoznak, nincs lehetőség behajtani a tartozást.

 

Az Önkormányzat Jogi és Közgazdasági Irodájának nyilvántartása szerint 2010. november 4-én, a leadott lakások után 5 millió forint lakásbérleti díj hátralék maradt. Jelenleg 90 lakáson van hátralék, ami nehezen behajtható, mert bár mindegyik esetében végrehajtási eljárás van folyamatban, a lakók vagy önként kiköltöztek, vagy  megtörtént a kilakoltatás, de nem rendezték tartozásukat. Az önkormányzati bérlakásokban lakók  3 és félmillió forinttal tartoznak  és ha elmaradt tartozásuk meghaladja a három hónapot, a Lakás- és Helyiséggazdálkodási Csoport felszólító levelet küld ki. Ha a bérlő a megadott határidőre nem fizet, az Önkormányzat felmondja bérleti szerződést és felszólítja a lakás kiürítésére.

Több családdal beszélve, a szűkös anyagiak ellenére a lakbér fizetésével nem akarnak elmaradni, viszont a közüzemi díjak kiegyenlítése már gondot jelent, amit viszont a szolgáltató szankcionál.

 

Olvassa el ezt is!

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került listában 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.