Félperces90 éves Hűvös Lajos Illésné

2016. október 13., csütörtök
 
90 éves Hűvös Lajos Illésné

Hűvös Lajos Illésné (Nagy Julianna) a közelmúltban ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai is köszöntötték.

 

 


Jutka néni Hódmezővásárhelyen született, hárman voltak testvérek. Édesanyját 13 éves korában elveszítette, így szinte önállóan kellett boldogulnia. A vendéglátásban helyezkedett el, sokáig a Béke Bisztróban dolgozott kenyeres lányként, felszolgálóként, majd pénztárosként.

Egy lánya, 3 unokája és 3 dédunokája van. Szeret kerékpározni, bevásárolni, főzni és a szomszédoknak segíteni. 

 

 

Olvassa el ezt is!

Lomtalanítás kívánságra

Lomtalanítás kívánságra

Idén ősszel már nem lesz dátum szerint meghirdetett lomtalanítás Vásárhelyen, viszont van lehetőség a felesleges lim-lom ingyenes elszállítására. Nézze meg az új járműpark képeit!
Az országos átlag alatt a vásárhelyi ingatlanárak

Az országos átlag alatt a vásárhelyi ingatlanárak

Mit ér egy vásárhelyi lakás? Jelentős különbségek a dél-alföldi ingatlanpiacon – hol helyezkedik el Hódmezővásárhely?
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 
Választás 2024 - Grezsa István
Választás 2024 - Grezsa István Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.