Félperces90 éves Gyovai Ferencné

2017. január 16., hétfő
 
90 éves Gyovai Ferencné

Gyovai Ferencné (Gyapjas Mária) január 8-án töltötte be 90. életévét.  Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai is köszöntötték.

 

 


Mindszenten született, családja gazdálkodott. Marika néni és férje is mezőgazdasággal foglalkoztak, tanyán laktak. Később a férje tsz-ben dolgozott. 1980-ban költöztek a városba, azóta itt él. Két lánya, 3 unokája és 1 dédunokája van.

 

 

Olvassa el ezt is!

Pénztárcát érintő változások

Pénztárcát érintő változások

Vásárhelyen is több ezren lehetnek azok, akik távol dolgoznak. Őket kedvezően érinti az új rendelet. Viszont a diákmunkások mostantól rosszabbul járnak.

Ökumenikus Imahét - A megbékélés jegyében

Ökumenikus Imahét - A megbékélés jegyében

Mától január 22-ig tart az Ökumenikus Imahét. A különböző felekezetű gyülekezetek hét napon át a keresztények egységéért imádkoznak.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.