Gazdaság82 milliós tartozás

2011. január 7., péntek
 
82 milliós tartozás

40 millió forint lakossági és 20 millió forint lejárt közületi távhő tartozást tart nyilván a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. (HVSZ Zrt.) Lehetséges a behajtás és a végrehajtás is.

 

 

A december 31-i adatok szerint a 60 millió forint felett, határidőn túli további 22 millió forint nem folyt be a szolgáltatóhoz. 2725 lakás és 300 közület fűtését és melegvízellátását biztosítja a HVSZ Zrt. A főként társasházi lakások utáni tartozások behajtására csak a bírósági úton történő behajtás, illetve végrehajtás az egyetlen járható út, mert mint Szabó Zoltán, a számviteli csoport vezetője portálunknak elmondta, a távfűtő rendszerről nem tudják leválasztani az adós lakásokat. Csak a melegvíz szolgáltatás esetében lehetne leválasztással szankcionálni, amivel viszont nem akar élni a HVSZ Zrt. Most egy közleményt adtak ki, amelyből az derül ki, hogy radikálisabb lépésre szánja el magát a cég. Végső lépésként a 60 napon túli tartozások behajthatatlansága esetén a törvény biztosítja a szerződések felmondását és a hőszolgáltatás megszüntetését. A felhívásban erre különösen a társasházak közös képviselőinek figyelmét hívják fel. Mint Szabó Zoltán elmondta, a behajtás kétféle módját alkalmazhatják. Az egyik megoldás szerint pénzforgalmi úton történő behajtást kezdeményeznek, amikor az adós bankszámlájáról, bírósági végrehajtó igénybevétele nélkül kerül leemelésre a tartozás összege. Amennyiben a pénzforgalmi úton történő behajtás nem vezet eredményre, vagy nem lehetséges, úgy bírósági végrehajtó igénybevétele szükséges a tartozás behajtásához. Jelenleg 40 millió forint lakossági és 20 millió forint lejárt közületi távhő tartozást tart nyilván a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.

 

Olvassa el ezt is!

Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Sikerült nyerni a harmadik meccsen

Sikerült nyerni a harmadik meccsen

A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.