Gazdaság300 millió az előkészületekre

2015. június 5., péntek
 
300 millió az előkészületekre

Uniós támogatással készíti elő a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Vásárhely és Szeged központját közvetlenül összekapcsoló, a nagyvasúti és a villamospályát is használó tramtrain-beruházást.

 

 

 

 

A jogi, pénzügyi környezet, az intézményi modell, a pályahasználati díjrendszer kidolgozására, a forgalmi-műszaki paraméterek egyeztetésére mintegy 296 millió forint támogatást nyert el a város.

Az év végi tartó munka részeként az optimális alternatíva kiválasztása érdekében költséghaszon-elemzés is készül.

Korábban uniós támogatással már elkészült a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain-projekt részletes megvalósíthatósági tanulmánya. Az elképzelések szerint a két város közötti vasúti pályát úgy fejlesztenék, hogy a szerelvények sebessége elérhesse az óránkénti 100 kilométerest. Szeged-Rókus pályaudvarnál összekapcsolnák a nagyvasúti és a villamospályát, korszerűsítenék az állomásépületeket, Hódmezővásárhelyen pedig új, 3,3 kilométeres villamosvasúti pályát alakítanának ki.

 

A projekt a Hódmezővásárhely és Szeged közötti közösségi közlekedés minőségi fejlesztését szolgálja, egy vonzóbb alternatívát adna az egyéni gépjárműforgalommal szemben. A pályát úgy alakítanák ki, hogy a szerelvények csúcsidőszakban 20 perces követési idővel járhatnának. Hódmezővásárhely belvárosából Szeged központjába mintegy fél óra alatt juthatnának el az utasok.

 

A tram train építésével kapcsolatban utoljára márciusban írtunk:

Eljött a tervezés ideje (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

Gyertyás stációjárás volt  Trianon emléknapján

Gyertyás stációjárás volt Trianon emléknapján

A gyertyás keresztútjárás a Kossuth téri egykori országzászló emlékműtől indult, Kiss Dezső újságíró, műfordító Négy szobor című versszakait követve a Szent István térre. Képekkel!
Kupagyőztes lett a HFC

Kupagyőztes lett a HFC

A csapat június 6-án 17 órai kezdettel játssza a Városi Stadionban utolsó bajnoki mérkőzését a megyei I. osztályú bajnokságban. A belépés ezúttal díjtalan lesz.
Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Június 6-7-8-án, Szegeden az Újszegedi Partfürdőre ismét érkezik az ország legnagyobb időutazása, a Deja Vu Fesztivál
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.