Közélet23-án az Emlékpont díjtalanul látogatható

2010. október 17., vasárnap
 
23-án az Emlékpont díjtalanul látogatható
A ’Nemzeti Emlékezet Hetén' minden nap oktatási programok, esténként nyilvános rendezvények lesznek.

Október 18-án, a hagyományokhoz híven, megkezdődtek a ’Nemzeti Emlékezet Hetének’ programjai. Az 1956-os magyar forradalom eseményeiről délelőttönként és kora délutánonként diákoknak szóló előadások és foglalkozások lesznek, míg esténként a közelmúltunk történelme iránt érdeklődő közönségnek szerveznek különböző rendezvényeket. A részletes programok:   Az oktatási programok mellett esténként nyilvános rendezvényekre várják az érdeklődőket az Emlékpontba a programsorozat szervezői. Október 18-án hétfőn 17 órakor Almási István alpolgármester nyitja meg a forradalom és szabadságharc ünnepéhez kapcsolódó rendezvénysorozatot, majd dr. Csoma Lajossal, a vidék forradalmának szemtanújával és kutatójával beszélget Blazovich Péter, az Emlékpont vezetője. A meghívott vendég részt vett 1956. október 16-án, Szegeden a MEFESZ alakuló-, valamint 20-án a Szervezeti Szabályzatot megvitató ülésén. Csoma végzős diákként a szegedi események hatására megszervezte október 19-én az ország második diákparlamentjét a vásárhelyi Bethlen Gimnáziumban. A forradalomban végig tevékenyen részt vett: fegyveres szolgálatot teljesített a Nemzetőrségben, jelen volt a Nemzeti Bizottság ülésein, kapcsolatot tartott a munkástanácsokkal. Kiállásáért lesújtott rá a megtorlás gépezete: először több osztálytársával együtt kitiltották az ország összes egyeteméről és főiskolájáról, felvételi kérelmét folyamatosan elutasították, sőt érettségijétől is megfosztották, azt később újra le kellett tennie. Három évre rendőrhatósági felügyelet alá is helyezték. 1967-ben végezhetett a jogi karon, majd évtizedeken keresztül a Csongrád megyei FÜSZÉRT jogtanácsosa volt, illetve meghívott előadóként tanított a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi karán. Október 19-én 17 órától korabeli felvételeket bemutató dokumentumfilmet tekinthetnek meg az érdeklődők, míg 20-án, szerdán a Közéleti Pont keretében fogadja az Emlékpont prof. Gyulai József akadémikust, a város díszpolgárát. A neves fizikus ezen életút-beszélgetésen felidézi 1956 októberének felemelő pillanatait, illetve elmondja hogyan ihlette november 4. egy gyászinduló megkomponálására, melynek kottáját ünnepélyes keretek között adja át a közgyűjtemény részére. Csütörtökön, október 21-én az Emlékpont időszaki kiállításához kapcsolódóan a rendszerváltást veszik górcső alá a történészek; Az (alig) létező szocializmusból a létező kapitalizmusba című tudományos konferencia előadói ismertetik az ezen időszak nemzetközi kontextusát, bemutatják a demokratikus átmenet hazai és helytörténeti vonatkozásait, valamint az Emlékpont történész-kutatói a szélesebb közönség előtt referálnak az elmúlt másfél év kutatási eredményeiről. (forrás: Emlékpont sajtó) 
 

Olvassa el ezt is!

Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került listában 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.