Közélet1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek

2019. június 5., szerda
 
1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek

A trianoni békediktátum aláírása alapjaiban változtatta meg az ország és több millió magyar ember további sorsát. Éppen ezért e napot a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

 

 

 

 

 

 

 

99 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a versaillesi Nagy-Trianon palotában kényszerítették az antant hatalmak Magyarországra azt a békediktátumot, melynek következtében a Magyar Királyság elveszette területének közel háromnegyedét.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent.

 

A Nemzeti Összetartozás Napján, mint minden évben Hódmezővásárhely is megemlékezik Trianonról.

Június 4-én 17 órakor először a Szent István téren az Országzászlónál tartottak megemlékezést, majd pártok és civilszervezetek helyezték el koszorúikat, illetve virágaikat. 18 órakor pedig a Hód-Mezőgazda Zrt. területén lévő Hősi Emlékmű és Országzászlónál volt megemlékezés és koszorúzás. Ünnepi beszédet mondott Márki-Zay Péter polgármester és Kovács Ferenc a Történelmi Vitézi Rend tagja. Mindkét ünnepi megemlékezésen részt vett az MH Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Fúvószenekara.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Konferencia a trianoni békediktátumról

Konferencia a trianoni békediktátumról

Június 4-én rendezte meg tudományos tanácskozását Trianon és a történelmi emlékezet...
Megismétlődött a tavalyi történet

Megismétlődött a tavalyi történet

Hasonlóan a tavalyi évhez, még június első hetében sem szerepel a Katasztrófavédelem...
 

És ezt már olvasta?

Kilencvenhatan kaptak 13. havit
Kilencvenhatan kaptak 13. havit Ebéden látta vendégül a vásárhelyi városvezetés a közfoglalkoztatottakat, akiknek köszönetet mondtak a városért végzett munkájukért.
 
Ismét lesz bölcsőde a Teleki utcában
Ismét lesz bölcsőde a Teleki utcában 230 millió forint támogatást nyert Hódmezővásárhely a Pénzügyminisztériumtól az ingatlan teljes felújítására és újranyitására.
 
Újra életre kelnek a magazinok oldalai
 Újra életre kelnek a magazinok oldalai 140 varázslatos hazai és nemzetközi enteriőr, nyolc formabontó installáció, egy lélegzetelállító kiállítás egyenesen a Milánói Design Hétről.
 
Napelempark Vásárhelyen
Napelempark Vásárhelyen Tavasz óta működik a hivatalosan most átadott napelempark azon a területen, amelyet 2017 májusában kapott bérbe az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft.
 
Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény
Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény Függetlenül az évek óta fennálló adósságállománytól, a honvédelmi tárca és a kórház  tavalyi megállapodása értelmében jelentős fejlesztések elé néz az intézmény.
 
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel A Testvárosok Kupáján jártak a Boxing Gym Hódmezővásárhely öklözői. Az ökölvívók szokásos seregszemléjéről egy ezüsttel és egy bronzzal térhettek haza.
 
Győzelemmel indult a szezon
Győzelemmel indult a szezon A HLKC hazai pályán mutatkozott be a KSZSE elleni megyei derbin. Török vezérletével szerencsére jól bírták a hajrát, ami meghozta a győzelmet.