Közélet15 perc alatt Szegedre

2010. november 1., hétfő
 
15 perc alatt Szegedre

Továbbra is napirenden van a Szegedet Vásárhellyel összekötő gyors-villamos magvalósíthatósága.

 

Az előzetes tervek elkészítéséhez 100 százalékos fedezetet: 164 és fél milliós Uniós pályázati pénzt nyert a város. Mint írtuk, ez a fajta tömegközlekedési forma a világ számos országában sikerrel működik. A vonat és villamos kombinációjaként, az úgynevezett tram-train első hazai megvalósításának nem is volna jobb helye, mint a két megyei jogú város összekötése. A 22 kilométeres vasúti pályaszakasznak a leágazása  Szeged-Rókusnál lenne, míg városunkban a Népkertnél fordulna rá az Ady Endre utcára és a belvároson, vagy annak a szélén haladva Nagyállomásnál csatlakozna vissza a vasúti pályára. A szerelvények 80 kilométeres sebességgel haladhatnak, amivel igazán megkönnyítené, időben felgyorsítaná a két város közötti közlekedést. A megvalósítás teljes költsége 11 milliárd forintba kerülne, amelyet az Önkormányzat kizárólag pályázati pénzekből kíván biztosítani.  

 

Olvassa el ezt is!

Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.