Kultúra, oktatás12 emberöltő 500 oldalban

2016. október 25., kedd
 
12 emberöltő 500 oldalban

Több, mint hét évszázadot felölő családi históriát foglalt kötetbe Dr. Elek András hódmezővásárhelyi családtörténeti kutató.

 

 

 

 

 

A Borsod vármegyéből származó, de Hódmezővásárhelyen a 18. század közepe óta élő Elek família krónikáját feldolgozó könyv bemutatója október 28-án, pénteken 18 órakor lesz a vásárhelyi Városháza dísztermében.

 

Dr. Elek András családtörténeti összefoglaló könyve a középkortól napjainkig tekinti át a Kárpát-medencében élő Elek családok egy részének történetét. A református vallású kisnemesi család az 1700-as évek derekán települt Hódmezővásárhelyre. A dél-alföldi településre két fiával érkező családfő úttörő szerepet játsz(hat)ott a fazekasság meghonosításában a török hódoltság után elnéptelenedett városban. Azóta élnek Vásárhelyen (és a környező településeken) Elekek, akik a 20. század derekáig leginkább földművelésből és gazdálkodásból tartották el családjaikat, gyarapították a família vagyonát, hozzájárulva szűkebb közösségük, illetve városuk fejlődéséhez.

 

A harminc év kutatásait összegző legalább több mint ötszáz oldalas könyvet Dr. Miklós Péter történész, az Emlékpont vezetője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A szerzővel a kötet lektora, Szenti Tibor író, néprajzkutató beszélget az Elek család történetéről. A esten fellép Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész és Borsos Annamária Príma- és Péczely-díjas zongora művésztanár.

 

Olvassa el ezt is!

90 éves Vári Ernő

90 éves Vári Ernő

A vásárhelyi olvasóköri élet népszerű és mindig aktív tagja, hathatós közreműködésével alakult meg a helyi Nyugdíjas Szövetség.
Az egykori lisztes diák országos sikerei

Az egykori lisztes diák országos sikerei

Az országos hírnevét elindító Dunakanyar Hangja döntőjén ott ültek az xfaktorosok akik ajánlották, hogy  próbálja meg, vesztenivalója nincs.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!