Kék hírek11 éves gyereket is kínált droggal

2013. február 15., péntek
 
11 éves gyereket is kínált droggal

Marihuánával és amfetaminnal kereskedő dílert fogtak el a rendőrök Mindszenten – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

 


 

 

 

Szenti Szabolcs elmondta, a 45 éves helyi férfit, akinek előző napi elfogásában kommandósok is segédkeztek, azzal gyanúsítják, hogy rendszeresen értékesített kábítószert a Tisza-parti városban és a környező településeken.

A gyanú szerint egyik alkalommal egy 11 éves fiút is droggal kínált. A férfi otthonában házkutatást tartottak, ahol kábítószert és annak előállításához szükséges eszközöket is lefoglaltak – közölte a százados.

A hatóságok hét drogvásárlót is előállítottak, egyikük elfogásában szintén részt vettek a kommandósok, a 33 éves férfi ugyanis csaknem 15 évet töltött büntetés-végrehajtási intézetekben, többek között felfegyverkezve elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Őt a nyomozók azzal is meggyanúsították, hogy társaival - még tavaly decemberben - ellopott egy hárommillió forint értékű munkagépet, egy mindszenti lakásból pedig a radiátorokat vitt el és értékesítette azokat. A rendőrök gyanúja szerint a férfi más betörésekkel is összefüggésbe hozható - tette hozzá a szóvivő.

 

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi katonák felkészültek a kabuli misszióra

A vásárhelyi katonák felkészültek a kabuli misszióra

Befejeződött az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens  második váltásának a felkészülése – a kiképzést záró kétnapos gyakorlatot február 12–13-án tartották Hódmezővásárhelyen. Képekkel!
Módosul hétfőtől a Tisza Volán menetrendje

Módosul hétfőtől a Tisza Volán menetrendje

A február 18-tól érvényes változás érinti a Szegedre ingázókat. Hódmezővásárhely-Szeged menetrenddel!
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.